Arccal előre

13-14 lehettem, amikor szabóhoz vittem a Németországból kapott farmerom, és a zsebpénzemből bevetettem a szárát. Olyan szűk lett, hogy amikor a sportorvosi igazoláshoz EKG-ra volt szükségem, és a rendelőben feltűrették a vádlimon a nadrágot, a nővér és a doktornő is kellett hozzá, hogy a vizsgálat végén vissza tudjuk rángatni a bokámra. Apám teljesen kivolt, ahányszor csak meglátta rajtam azt a Levi’s-t. Akkortájt Jézus Krisztus Szupersztárt hallgattam reggeltől estig, és ettől nagyanyám biztos volt benne, hogy itt a vég: ha a mi generációnk rászabadul a világra, lehúzhatjuk a rolót. A Jézus Krisztus Szupersztár azóta klasszikussá vált, a farmerek pedig olyan anyagból készülnek, hogy átszabás nélkül is testre cuppannak. Még a mi X-generációnk is életképesnek bizonyult, sőt, lassan belőlünk lesznek a nagyszülők. De a sopánkodás a régi: nem értjük a gyerekeinket, és erősen aggódunk, hogy mi lesz a nemzedékükkel. Tudom, erre sokan mondanák, hogy vegyem komolyabban a helyzetet, ez most tényleg más. A mai gyerekek pengeélen táncolnak: olyan korán zúgnak bele a digitális eszközökbe, hogy nem érik meg rendesen az idegrendszerük, elvesztik a kapcsolatot a valósággal, nem alakulnak ki mély, tartalmas kapcsolataik, lájkok irányította látszatvilágban élnek, túl fiatalon találkoznak felnőtteknek való tartalmakkal. Igen, ez az egész lényegesen veszélyesebbnek tűnik, mint a csőnadrág, a rockzene és a cigi. De hadd meséljek a másik nagymamámról is, aki őszinte érdeklődéssel nézegetett a farmeremben, hogy vajon ebben le tudok-e ülni? Meghallgatta velem a kedvenc dalaimat, és én lefordítottam neki a szövegekből a legfontosabb részeket. Nem várta el, hogy én éljek az ő idejében, szerette volna ismerni az enyémet. És amikor piszkosul aggódott értem, akkor is éreztem a bizalmát, hogy lehet nekem hülyeséget csinálnom, mert abból tudok tanulni. Ebben a számban ismét olvashatsz a gyerekeink generációjáról néhány cikket, amelyek segíthetik a megértést, a közeledést és a támogatást. Az 52. oldalon a digitális intelligenciával foglalkozunk, a 72. oldalon arról gondolkodunk, miben mások a mai gyerekek, a 78. oldalon pedig a fiatalok médiafogyasztásáról írunk. Egyik kedvencem pedig a 104. oldalon az az összeállítás, amely türelmetlen szülőknek ad támpontokat: mikor jön el az idő egy-egy epikus filmet megmutatni a gyereknek, hogy neki is akkora élményt jelentsen, mint egykor nekünk.