„Plázázás”

Egyrészt azért, mert amíg a mi szüleink legalább tudták, hogy kikkel lógunk, hol bandázunk, addig mi már nem látjuk, hogy a gyerekeink hol járnak a világhálón, mit csinálnak, kikkel kerülnek kapcsolatba. Persze testben ott gubbasztanak a kanapén és merednek a kütyüre, de közben az életük nagyobb része a virtuális térben zajlik. Ezt kell megértenünk: hogy az a „hely”, ahová mi (a digitális bevándorlók) vendégként be-bekukkantunk, nekik (a digitális bennszülötteknek) majdhogynem az otthonuk. Mint amikor bemész egy plázában található pékségbe kenyeret venni, majd hazaindulsz, miközben ők a „plázázásért” magáért vannak ott. Ebben a digitális térben teremtenek és tartanak fenn kapcsolatokat, ott érik őket élmények, ott élik meg a szerelmet, ott beszélgetnek (még ha  a „szavak” jó része emotikon is.)

Kiterjedt identitásburok

Ha ezt – még ha nem is ujjongva – el tudjuk fogadni, akkor könnyebben megértjük a függésük jellegét. Egyrészt, úgy tűnik, függenek magától a kütyütől. Kutatások igazolják, hogy sokan szinte fizikailag rosszul érzik magukat, nyugtalanok, ha nem tudják maguk mellett a telefonjukat. Ahogyan Miklya Luzsányi Mónika író, publicista fogalmaz, az úgynevezett identitásburok egyre inkább kiterjed a kütyüre is: olyan, mintha a testük része lenne (ahogyan egy rövidlátónak a szemüvege, egy házas embernek a jegygyűrűje). Ezért sem biztos, hogy célravezetőek egyes iskolák vagy tanárok szabályai, miszerint óra előtt be kell adni a mobiltelefonokat (az is kérdéses, egyáltalán jogos-e ilyet követelni).

Természetesen a függés mélyebb rétege nem magáról az eszközről szól. Hanem a fent említett világhoz való hozzáférésről. Egy az ezredfordulón Amerikában végzett gondolatkísérlet azt az eredményt hozta, hogy a többség jobban megijedne, ha elvágnák az internet-hozzáférését, mint ha egyedül maradna a vadonban. (Mellesleg tudtad, hogy ma már az internet-hozzáférés az EU deprivációs indexének része? Ez a gyerekek jóllétét méri, és azt jelzi, hogy minek kell biztosítottnak lennie ahhoz, hogy a gyerekkor teljes legyen, a gyerek ne nélkülözzön, és így ki tudja bontakoztatni a benne rejlő lehetőségeket. A szeretet, az étel, a pihenés, a ruházkodás stb. mellett ma már a listán szerepel az is, hogy felléphessen a netre.)

Ma egy átlagos magyar gyerek majdnem annyi időt tölt a neten lógva, mint amennyit az iskolában, s több mint feleannyit, mint amennyi időt alvásra fordít. És biztos, hogy a többszörösét annak, mint amennyit veled beszélget. Miért olyan ijesztő ez?

Mi a baj a kütyüzéssel?

Herczegh Tímea gyermekpszichológus: „Akkor van baj, amikor  a gyerekek olyan mértékben bevonódnak, hogy közben megfeledkeznek a külvilágról: arról, hogy mennyi az idő, hogy éhesek, hogy pisilniük kell. A negatív hatások ráadásul nemcsak kütyüzés közben érvényesülhetnek, hanem utána is. Nehezen zsilipelnek, nehezen váltanak át egyik világból a másikba. Különösen kilencéves kor előtt veszélyes ez, hiszen csak akkortájt kezdenek el két lábbal a földön állni, addig valóságként élnek meg mindent, amit látnak: könnyedén összemosódik realitás és fantázia. Sok gyerek szinte ott nő fel, ebben a cybervilágban, ami nagyon komoly problémákat okozhat a személyiségük fejlődésében, kapcsolataik alakulásában. A való élet ugyanis a házasságról, a gyereknevelésről fog szólni, arról, hogy hogyan tudok egy teamben együtt dolgozni másokkal, kapcsolódni a külvilághoz, hogyan értem meg azt, hogy kinek mi a gondja, mit akar mondani, miért ideges, mitől szomorú. Ezeket a dolgokat azok a gyerekek, akik túl sokat kütyüznek, sokszor nem értik,nem tudnak velük mit kezdeni.”

A cikk folytatását a 2019. október 31-én megjelent Gyereklélek magazinban találod!