Tomsits Tímea Főszerkesztő, pszichológus
Korhatár nélkül!
Amikor kicsivel több mint két évvel ezelőtt az első Gyereklélek magazint tervezgettük, arra gondoltam: oké, hogy szülők veszik majd a lapot, akik szeretnének többet tudni a gyerekük érzéseiről, gondolatairól, és ehhez gyakorlati nevelési tanácsokra van szükségük, de milyen jó volna, ha eközben a saját gyerekkorukat is jobban megértenék. Azt a gyerekkort, ami nagyban meghatározza, milyen felnőttekké és milyen szülővé váltak. Ha átgondolnák, hogyan nevelték őket a szüleik, hol lehetnek a hiányaik, mik lehetnek a félelmeik, amit most már nekik maguknak érdemes betölteniük, feloldaniuk. Arra viszont egyáltalán nem gondoltam, hogy ez a magazin gyerekkezekbe kerül majd, és ők maguk is elkezdenek általa ismerkedni a pszichológiával és a pozitív nevelés elveivel.
Aztán Bus István kollégám megemlítette, hogy a kislányának, Stefikének (9) a Gyereklélek a kedvenc magazinja. Amint megkapja az új számot, teljesen belemélyed az olvasásba, szó szerint falja a cikkeket. (Még szerencse, hogy az az írás, ami a húsvéti nyúl, a Mikulás és Jézuska legendájával foglalkozott, és amiből kiderül, hogy nem ők hozzák az ajándékokat, csak beigazolta a sejtéseit…) Aztán egy másik kollégám küldte el a fia rajzát, ami alá a 10 éves Ádin írt is pár sort, intuitív módon, de tökéletesen megfogalmazva, mit jelent az „átmeneti tárgy” fogalma. A napokban pedig a kolléganőm mesélte el, hogy a barátnője 9 éves kisfia lapozgatta a magazint, és annál a cikknél, ami azt vette számba, hogyan kerülhetjük el, hogy kiabálni kezdjünk a gyerekkel, felnézett a lapból és kijelentette: „Anya, ezt nem jól csináltad! Így kellett volna!”
Erről az egészről aztán eszembe jutott, hogy a legelső számban közöltünk egy írást arról, miért lenne fontos az önismeretet és a pszichológiát tantárgyként oktatni az iskolákban. Volt ott egy csomó érvünk, de ezt az egyet kihagytuk: azért, mert úgy tűnik, hogy a gyerekeknek nemcsak szükségük van ezekre az ismeretekre, de nyitottak is rájuk. És ez jó hír.
Egy Facebook like mehet az oldalunkra, hogy mindig lásd a legfrissebb cikkeinket?
Atyala-patyala-bububu?
Hogyan kell egy babához beszélni? Bübütézve? Gagyogva? Vagy tegyünk úgy, mintha felnőttekkel társalognánk? Nehéz kérdés, de fontos, mert a gyermek korai fejlődését és későbbi beszédkészségét radikálisan formálhatja a szülői kommunikáció.
Könnyek árja
Természetes, hogy ha a kisbabád sír, megvigasztalod és segítesz rajta. És ha az 5 éves zokog egy csoki miatt? „Most azonnal meg kell tanítanom neki, hogyan kontrollálja magát. Nem bömbölhet így!” – idegeskedsz. Az érzelemszabályozást tényleg tanítani kell – de hogyan?
Zene az agynak
Eltűrni, hogy századjára is a szamárindulót játssza a zongorán Chopin helyett. De megéri. Nagyon megéri.
Nem mondom meg, hol vagyok
A titoktartás nem velünk született, hanem fokozatosan kialakuló képességünk, fogalma jelentős változásokon megy át az ötödik és a tizenkettedik életév között.
Mi zajlik a fejében?
Az agykutatás elmúlt évtizedekben feltárt eredményei alapján egy kisbaba értelmi képességei meglehetősen komplexek. Az újszülött még véletlenül sem csak egy kis „lerakott csomag”; tudja, hogyan szerezze meg a külvilágtól azt, amire szüksége van. És tudja ezt az áruházban fetrengő négyéves, meg a duzzogó kamasz is. De vajon mi van fejükben egész pontosan?
Hogyan nevelj olvasó gyereket?
Kiskorában, amikor hét-nyolc éves volt, és már tudott olvasni, vagyis ismerte a betűket, tudta az olvasás technikáját, és értette az olvasott szövegeket, az alsó tagozatos tanéveket követő nyarakon mindennap leültettem olvasni ebéd után, fél-háromnegyed órára, majd egyre hosszabb időre. Délutáni olvasás Korábban én olvastam neki meséket, de akkor már arra kértem, helyezkedjen el kényelmesen, a […]